16. fejezet - Lenora

- Abbey már a taxi is itt van- türelmetlenkedett Zacky.
- Tudom, már harmadjára mondod el. Csak biztosra akarom tudni, hogy minden meg van-e.
- Csak két éjszakára megyünk…
- Zacky… ha feltartasz, még lassabban leszek kész.
- Jó, jó.

Még egyszer átnéztem mindent, hogy biztosan bepakoltam-e az összes ajándékot. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy minden meg van Zacky nagy örömére végre elindulhattunk. Bezártam a lakást és a csomagokkal a kezünkben elindultunk lefelé. Elköszöntem Fred-től és kellemes ünnepeket kívántam neki. Bepakoltunk a taxiba és már indultunk is a reptérre. Zacky egész úton feszült volt, próbáltam nyugtatni, hogy a családom nem fogja élve felfalni, meg nem az egész kolóniával fog találkozni, csak egy két közelebbi rokon lesz ott meg talán pár barát. Ráadásul az anyám Európában tölti az ünnepeket szóval egy gonddal kevesebb. Nagy nehezen sikerült megnyugtatnom valamennyire, legalábbis azt hiszem. Mondjuk, nem csodálom én is eléggé feszült voltam mikor bemutatott a szüleinek és a testvéreinek.

Egy kisebb családi vacsorán vettünk részt. Nagyon kedvesek voltak velem egész végig, még akkor sem néztek rám csúnyán mikor majdnem levertem egy vázát az egyik szekrényről. Hiába is, ha ideges vagyok, olyan vagyok akár az elefánt a porcelán boltban, török, zúzok.

A repülő út hátra levő része elég hamar elment, mire észbe kaptam már szállt is le a gép. Az ünnepi forgatagban az egész reptér tele volt emberekkel így azt beszéltem meg a bátyámmal, hogy a reptér melletti kis parknál találkozunk.

Mielőtt kimentünk volna a reptérről, kivettem a bőröndből a kabátjainkat meg a sálamat. Gyorsan magunkra kaptuk őket és már indultunk is el a megbeszélt helyre. Mark háttal állt nekünk és volt mellette valaki más is, szőkére festett tűsire felzselézett haja furcsán ismerős volt, de nem ugrott be honnan, biztos valami rokon. Megálltam, lehajoltam és belemarkoltam a hóba, majd egy hógolyót formáztam belőle és célba vettem vele Mark fejét. Elhajítottam a hógolyót és vártam, hogy célba érjen. A fülén találtam el, behúzta a nyakát és hátra fordult, amint meglátott elmosolyodott, oldalba bökte a mellette álló srácot és lehajolt, hogy viszonozza a találatom. Gyorsan bebújtam Zacky háta mögé, hogy véletlenül se tudjon eltalálni. Kikukucskáltam mögüle és megnéztem gyorsan ki a másik srác. Elkerekedtek a szemeim, hisz ez Nicko! Jézusom, de rég láttam vagy 12 voltam mikor utoljára találkoztam a legjobb barátommal. Kibújtam Zacky mögül és hatalmas vigyorral a képemen kezdtem el rohanni Nicko felé.

- Jézusom Nicko!- a nyakába ugrottam.- De hiányoztál!
- Te is nekem Abbey.
- Hogy megnőttél- engedtem el és mosolyogtam.

- Te se panaszkodhatsz változás terén, ha Jack nem mutat rólad mostani képet fel sem ismerlek.
- Mi mindenre jó pár év!- mosolyogtam.
- Na, szép a bátyjának nem örül ennyire.
- Fogd be Mark! Nickot 12 éves korom óta nem láttam!- megöleltem Markot is.
- Szia, Kisgömböc- mosolygott.
- Jó oké ennyi elég is lesz erre a két napra- engedtem el, Zacky felé fordultam és oda hívtam magunkhoz.- Zacky ő a bátyám Mark és a gyerekkori legjobb barátom Nicko, fiúk ő a barátom Zacky- vigyorogtam.

- Hello- mind a hárman kezet fogtak.
- A híres neves Zacky- mosolygott Mark.- Sokat hallottam már rólad.
- Ne kezd Mark…- csúnyán néztem rá.- Inkább menünk. Apáék már biztos várnak minket.
- Igaza van Abbeynek- helyeselt Nicko.
- Jó, jó menjünk- Mark védekezően emelte fel a kezét.
- Köszönöm- mosolyogtam.

Megfogtam Zacky kezét és a csomagokkal együtt mentünk el Mark kocsijához. Zackyvel beültünk hátra és már indultunk is. Egész úton azt kellett hallgatni, hogy milyen voltam fiatalabb koromban, nem győztem terelni a témát.

- Apa hogy van?- jutott eszembe út közben.
- Apa?- nézett rám Mark a visszapillantó tükörből.
- Apa- bólintottam.
- Jól van… nem rég volt egy kisebb rosszul léte és most tolókocsiban van- megszorítottam Zacky kezét.- De amúgy ugyan olyan jó a humora, mint mindig- mosolygott.
- Akkor jól van- megnyugodtam és elmosolyodtam.
- Anyával mi van?
- Nem tudom- megrántottam a vállam.- Nem beszéltem vele a múlt hónap óta, mikor felhívott. De akkor is csak annyit mondott, hogy nem tud jönni, mert Pierre-el elutaznak.
- Tudom minket is hívott, vagyis apát, de ő mondta.
- Egy rokonnal kevesebb- mosolyogtam.
- Azért annyira nem is rossz az anyukátok- szólt közbe Nicko, felnevettünk.
- Csak, hogy megváltozott mikor elkezdtünk költözködni egyik helyről a másikra.
- Miben?
- Hát egy idő után megunta, hogy apa nem tud egy helyben rendesen megmaradni és elkezdett eljárogatni otthonról. Franciában megismerkedett Pierrel, de először jött velünk Amerikába, mert hát érdekelte milyen is lehet, aztán nem jött be neki és visszament Franciaországba, hogy Pierrel legyen. Egyik napról a másikra hagyott ott minket, pont mikor apa rosszul lett először. Aztán később küldött egy levelet apának a válási papírokkal. Röviden ennyi.

- Ezt eddig nem is mesélted- nézett rám Zacky.
- Meséltem csak nem ilyen részletesen- mosolyogtam.
- Mindjárt ott vagyunk- közölte velünk Mark.

Kinéztem a kocsi ablakán, minden tiszta fehér volt, és ha jól láttam elkezdett esni a hó, csak pici kis pelyhek hullottak és elég ritkán, de esett. Mark leparkolt a ház előtt. Fehér kerítése volt és a kert elején álló almafát teljesen beborította a hó. Varázslatosan nézett ki a ház, mint minden karácsonykor, most is fel volt díszítve. Nem volt egy hatalmas ház, de egy karácsonyi vacsorára egy fél családnak bőven elég volt. Ahogy kiszálltam a kocsiból kinyílt a bejárati ajtó és a nővérem mosolygott ránk. Lejött a lépcsőn és kijött a kocsihoz. Szorosan magamhoz öleltem, annyira hiányzott már. Bemutattam neki is Zackyt, majd hozzám fordult.

- Apa bent van a nappaliban, Zane-nel, menj be már vár téged, majd én segítek bevinni a cuccokat- kacsintott.
- Köszi-, megöleltem még egyszer és besiettem a házba.

Apa a kanapé mellett ült, amin Zane terpeszkedett. Mindkettejük kezében egy üvegsör volt és a foci meccset nézték a tv-ben. Elmosolyodtam.

- Ki áll nyerésre?- néztem a tv-t, a szemem sarkából láttam, hogy mindketten felém fordulnak.
- Kicsim- apára néztem, mosolygott.
- Szia, apu- mosolyogtam.
- Már meg sem öleled az öreged?- odamentem hozzá, lehajoltam és megöleltem.
- Hiányoztál.
- Te is nekem aranyom.
- Hogy vagy?- elengedtem.
- Makkegészségesen csak az orvosom ragaszkodott a tolószékhez, pedig akár kézen is tudnék járni meg mutassam?- már állt volna föl.
- Nem kell, elhiszem- mosolyogtam.
- Hol van a barátod?- mosolygott Zane, az ajtóra néztem és pont akkor jöttek be.
- Apa, Zane ő Zacky- oda jött mellém.- Zacky, ő apa és Zane, Nikki vőlegénye.
- Jó napot- nyújtott kezet Zacky apának.
- Örülök- mosolygott rá apu.
- Helló- fogott kezet Zane-nel is.
- Szóval te vagy az, aki elcsavarta a lányom fejét- mosolygott rá kedvesen apa.
- Úgy tűnik- átkarolta a derekamat, még jobban elmosolyodtam.
- A többiek mikor jönnek?- kérdeztem gyorsan.
- Délután- ült le Nikki Zane mellé a kanapéra.
- Akkor mi addig lepakolunk fent.

Azzal kézen fogtam Zackyt és kimentünk az előszobába a táskáinkért. Automatikus abba a szobába mentem ahol minden egyes karácsonykor és nagyobb ünnepen szoktam lenni. Másfélszeres volt az ágy, csak elférünk már rajta ketten. Ledobtam a táskám a szoba közepére, Zacky becsukta mögöttünk az ajtót.

- Apa kedvel- fordultam felé mosolyogva.- Legalább is eddig- átkaroltam a nyakát, a derekamra rakta a kezét.
- Akkor igyekszem nem elrontani- megcsókolt.- Szia-, mosolygott mikor elengedett.

- Helló- újra megcsókoltam, magához ölelt, hallottuk, hogy nyílik az ajtó. Zacky elengedett.
- Hali- dugta be a fejét Nicko,- kimegyünk, hátra a kertbe nem jöttök?- felcsillant a szemem.
- Dehogy nem!
- Jól van, kint találkozunk- becsukta az ajtót.

A bőröndömhöz mentem és elő kerestem a sálam meg egy kesztyűt. A nyakam köré tekertem a sálam.

- Nem jössz?- fordultam hátra Zackyhez.
- De… de mindjárt csak még fel kell hívnom valakit.
- Jól van.

Felhúztam a kesztyűt, nyomtam egy puszit az arcára és leszáguldottam a kertbe. Ahogy kinyitottam az ajtót egyből eltaláltak jó pár hógolyóval. Gyorsan becsuktam az ajtót, és leszaladtam közéjük, fogtam egy marék havat, gombóccá gyúrtam és beszálltam a csatába. Nikkivel alkottunk egy csapatot, ketten három ellen. Nem értem mi tart ennyi ideig Zackynek lebonyolítania egy telefont. Felnéztem az ablakba, de a függönytől nem láttam semmit. Vajon kivel beszélhet? Hatalmas ütést éreztem az oldalamon és a hóban landoltam, felnéztem és Nicko feküdt rajtam, felnevettünk. Lelöktem magamról és egy nagy adag havat raktam a kabátja alá. Valaki a hónom alá nyújt és felrántott a földről majd jó erősen lefogott. Hátra fordítottam a fejem és Mark vigyorgott rám, alig, hogy visszafordítottam a fejem már arcon is talált az első hógolyó, eltátottam a szám és próbáltam kitörni, nem sok sikerrel. És még Nikki is az ellenfél oldalára állt. Apa szakított félbe minket.

- Jól van gyerekek- az ajtóból szólt ránk.- Nem sokára itt lesznek a többiek is befelé készülődni. Nikki neked még a kajánál is segítened kell- mosolygott.
- Én is segítek- ajánlottam fel, apa rám mosolygott.
- Jól van, na, befelé- intett és mindenki elindult vissza a házba.

Levettem a cipőm és felmentem az emeletre. Zacky az ágyon ült és valamit pötyögött a telefonján. Becsuktam az ajtót és a bőröndhöz mentem. Levettem a kabátom és a sálam. A vizes kesztyűt a radiátorra raktam. Direkt nem néztem Zackyre. Nem hiszem el, hogy fontosabb neki telefonálgatni, mint megismerni a családomat. Leültem a földre a bőrönd elé előkerestem a halvány rózsaszín garbómat és egy kényelmesebb fekete farmert. Gyorsan átöltöztem és összefogtam a hajam.

- Lejössz, vagy itt maradsz egész nap?- hátra fordultam.

Még mindig az ágyon ült, de a telefon már rég nem volt a kezében, engem figyelt. Felém nyújtotta a karját, megfogta a kezem és az ölébe húzott. Átölelte a derekam és megcsókolt.

- Ne haragudj- a szemembe nézett.

- Nem is beszéltél senkivel- a kezemre néztem és elkezdtem piszkálgatni az egyik körmöm.
- Nem- megrázta a fejét.
- Akkor miért nem jöttél ki?- újra ránéztem, a homlokát az arcomnak támasztotta.
- Mert hülye vagyok- felemelte a fejét és nyomott egy puszit az arcomra.
- Hogy érted?
- Lehet, hogy kicsit féltékeny vagyok- vállat vont.
- Jaj, de aranyos- magamhoz öleltem.- Nickora nem kell féltékenynek lenned, nagyon rég nem láttam és 12 éves koromig a legjobb barátom volt. És higgy nekem 16 éves koromig senki nem akart tőlem semmi komolyabb dolgot.
- Mert?- furcsán nézett rám.
- Majd később- felálltam.- Öltözz át és gyere le.

Feltűrtem az garbóm ujját és Nikkivel elkezdtünk mosogatni. A többiek kint voltak a nappaliban, végre Zacky is normálisan viselkedett. Nagypapa persze folyton kérdezgette, hogy milyen szándékai vannak velem kapcsolatban, hogy el fog-e venni és hasonlók, de egyből eltereltem a témát. Ismerem Zackyt annyira már talán, hogy tudjam, nem igazán rajong a házasságért. Persze én mindig is álmodoztam róla milyen is lesz majd az esküvőm, de ha nem lesz az se nagy baj. Nicko bejött a konyhába és átvette Nikki helyét, mert ő már nem igazán bírta a gyerek zsivajt. A régi dolgokról beszéltünk, hogy milyen volt régen mikor még Angliában laktam, hogy miket csináltunk. Elnosztalgiáztunk így mosogatás közben, mikor befejeztük visszamentünk a többiekhez.

Este fáradtan dőltem be Zacky mellé az ágyba. Rá mosolyogtam, de megint furcsán nézett rám.

- Mi bajod megint?- elkomorodtam.
- Semmi- megrázta a fejét.
- Ahjj Zacky- oda másztam hozzá és a mellkasára döntöttem a fejem.- Mondtam, hogy nem kell Nickora féltékenynek lenned.
- Tudom csak…- végig simított a hátamon,- egyszerűen valahogy idegesít, ahogy rád nézz.
- Nicko a barátom semmi több, oké?- sóhajtott.
- Oké.
- Jó éjszakát- lehunytam a szemem.
- Jó éjszakát- egy puszit nyomott a hajamra.

15.fejezet - Lilimooo

- Aha. Igen. Az jó lenne. – Syn egész este telefonált. Sőt, ha jobban belegondolok egész nap. – Persze. Neked is!

Lerakta a telefont, megitta a vodkáját és felállt.

- Kimegyek cigizni. – mondta, és ott hagyott.

Nem lett volna semmi bajom ezzel, ha itt vannak a többiek is. Csak, hogy az ünnepek miatt mindenki elment, vagy éppen csomagol, mert elmegy. Azt se tudom, hogy én minek maradtam itt. A legelső géppel New Yorkba kellett volna mennem. A nővérem meghívott, én meg azt mondtam, hogy szerintem nem megyek. Hülye vagyok én?
Felálltam, fogtam a táskám meg a kabátom, és kimentem a bárból. Syn előtte állt, és cigizett. Köszönés nélkül elsétáltam mellette, ő viszont utánam kiáltott.

- Hová mész? – kérdezte.

- Haza. – mondtam, intettem neki, és fogtam egy taxit.

Hazamentem, és bementem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, és felvettem egy szaggatott farmert, meg egy piros pólót. Kifésültem a hajam, és egy hajráffal hátrafogtam. A szobámba mentem, és előszedtem a szekrényből az összes ajándékot, és kipakoltam őket az ágyra.. Utána leültem a földre, és csak néztem előre.
Úgy is rég jártam New Yorkban, értelmét pedig nem látom, hogy itt maradjak.
Elővettem a telefonom, és felhívtam Sarat.

- Szia, hugi. – köszönt, hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Szia Sara. – sóhajtottam. – Lenne még egy szabad hely?

- Még is jössz? – nevetett fel. – Ez rád vall, Hannah. Mindent az utolsó pillanatban döntesz el. De nem úgy volt, hogy Synnel leszel?

- Úgy volt, de ő le se szar engem, úgyhogy gondoltam elnézek arra. Úgy is régen voltam.

- Okés. – mosolygott.

- Karenék mennek? – kérdeztem.

- Nem… - mondta Sara. – De most megyek, akkor holnap jössz?

- Délelőtt. – bólintottam, ami fölösleges volt.

- Rendben. – mosolygott. – Szia, puszi!

Kinyomtam, és elraktam a telefonom. Felálltam, megfogtam ez egyik legnagyobb ajándékot, meg egy kisebbet, a táskám, és kimentem a kocsihoz. Los Angelesbe mentem, ott is a külvárosba. Gyorsan vezettem, minél hamarabb oda akartam érni.
Leparkoltam egy kisebb ház elé, de nem mozdultam. Csak hátra dőltem, és lehunytam a szemem. Csak egy óra. Csak ennyi, és haza megyek. Nem fogom mesélni. Csak mosolygok, és semmiségekről beszélgetünk. Azokról, amik nem fontosak. Amik nem lényegesek, és kerüljük azokat a témákat, amik nem illenek a karácsonyhoz.
Felsóhajtottam, és kiszálltam a kocsiból. Kivettem az ajándékokat, és becsöngettem.
Karen nyitott ajtót, és amint meglátott halványan elmosolyodott.

- Hannah! – félre állt. – Gyere be!

- Köszi. – beljebb léptem.

Karen bevezetett a nappaliba, ahol leültem a kanapéra. Ő a konyhába ment, hogy teát főzzön. Az asztalon egy fénykép volt, ami minden egyes itt töltött alkalommal szemet szúrt nekem. Amit mindig próbálok gondosan elkerülni, de sehogy sem sikerül. Felemeltem. A képen a bátyám és Karen volt, terhesen.
Egy ajtónyitódást hallottam, és halk lépteket. A fotót gyorsan visszaraktam a helyére. Jason jött ki a nappaliba. Repülős pizsama volt rajta és álmosan pislogott, de amint meglátott rögtön felébredt.

- Hannah néni! – kiáltotta, és az ölembe ugrott.

- Szia Jason. – megpuszilt és mellém mászott.

- Mit hoztál? – kérdezte tágra nyílt szemekkel.

- Jason! – Karen visszajött, kezében tálca, rajta pedig a tea. – Nem illik ilyet kérdezni.

- Hagyd csak. – mosolyogtam, és odaadtam neki az ajándékát. – Boldog karácsonyt előre is!

Mosolyogva, lelkesen látott neki a kicsomagoláshoz.

- Nem leszel itthon karácsonykor? – kérdezte Karen, és odaadta a teámat.

- Nem… Inkább meglátogatom Saraékat. – mondtam, és beleittam. – Ti is eljöhetnétek.

- Inkább, most itthon maradunk… - mosolygott halványan.

- Oké… - elbambulva figyeltem Jasont, amint letépi az ajándékáról a csomagolópapírt, és csillogó szemmel nézi a star warsos legot.

Elképzeltem, hogy milyen lesz majd az élete. Milyen lesz apa nélkül felnőnie. Hogy csak azokon a történeteken keresztül ismeri meg a bátyámat, az apját, amiket mesélnek neki. Amik arról szólnak, hogy milyen volt gyerekként, hogy miket csináltunk régebben, hogy ő mindig ott volt velem és a nővéremmel, hogy milyen hős tetteket vitt véghez, hogy mennyire boldog volt, mikor először a kezében tarthatja a fiát. Arról viszont még sose beszéltem neki, hogy milyen volt az utolsó találkozás. Hogy mi reménykedtünk, ő meg csak nyugtatott minket, pedig tudta, hogy nem tér haza.

- Hannah néni, ma is mesélsz? – kérdezte Jason, és visszamászott mellém a kanapéra.

Szólásra nyitottam a számat, de aztán csak megráztam a fejem és felálltam. Ennyit az egy óráról… Nyomtam egy puszit Jason arcára és gyorsan elköszöntem Karentől is. Nem bírtam tovább maradni. Az utat a kocsimig szinte futva tettem meg. Amint bevágódtam az autóba elindultam, automatikusan hazafelé indultam.
Gondoltam, hogy benézek Synhez, hogy otthon van-e már, hogy mennyire cseszte szét magát, de meggondoltam magam. Ha ő nem foglalkozik velem, akkor én minek töröm magam?! Biztos talált valami jobb elfoglaltságot, mondjuk a változatosság kedvéért egy barnát.

Ahogy hazaértem, előszedtem a szekrényem mélyéről az egyik bőröndöm, és elpakoltam a szükséges cuccokat, meg az ajándékokat.
Bekapcsoltam a hifit, nem is figyelve, hogy milyen CD van benne, pizsama gyanánt felvettem egy rövid gatyát meg egy Green Dayes pólót, és kivettem a hajamból a hajráfot. Naná, hogy a srácok lemeze szólalt meg. Mi más szólna, ha nem ők?! Ujjaimmal kifésültem a hajamat, közben meg CD-t cseréltem: az első nem A7x lemez Good Charlotte volt, még hozzá a The Cronicles of Life and Death, úgyhogy azt raktam be. Lekapcsoltam a villanyt, és befeküdtem az ágyamba. Forgolódva próbáltam megtalálni a lehető legkényelmesebb helyet, ahol gyorsan el tudok aludni. Egy óra múltán sikerült is, de reggel lila karikákkal a szemem alatt keltem fel.
Miután megittam a reggeli kávémat, és megfürödtem a szekrényem elé álltam. Itt sütött a nap, viszont New Yorkba tuti szakad a hó. Hosszú gondolkozás után felvettem egy sötét farmert, egy szürke hosszú ujjú felsőt, és egy sportcipőt. A kabátomat a kezembe fogtam, a vállamra akasztottam a táskám, és a bőröndömet magam után húzva kimentem a lakásból. Intettem a portásnak és kellemes ünnepeket kívántam neki, majd az utcára kilépve gyorsan fogtam egy taxit. Küldtem egy SMS-t Saranak, hogy indulok, majd az ablakon bámultam kifelé. Kiértünk HB-ről, mikor megszólalt a telefonom. Syn volt az. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy felvegyem-e vagy egyszerűen csak kikapcsoljam. A jó énem győzedelmeskedett.

- Mond. – sóhajtottam.

- Hol vagy? – kérdezte, és azt hallottam a hangján, hogy liheg. Talán futott? Bármennyire kíváncsi volta merre, nem kérdeztem rá.

- Mindjárt a reptéren. – mondtam unottan.

- Nem maradsz itt velem? – kérdezte.

- Minek? Hogy le se szarj? Hogy másokkal telefonálgass, meg hogy különböző csajokat szedj fel?! Kösz, inkább nem. – csattantam fel, a taxis pedig értetlenül nézett a visszapillantó tükörbe.

- Hannah, kérlek… - kezdte Syn, de a szavába vágtam, nem érdekel, felőlem könyöröghet, ahogyan akar.

- Szia Syn. – és kikapcsoltam a mobilom.

Esetleg karácsony napján küldök neki egy smst. Esetleg. Fejemet az ablaküvegnek döntöttem, és idegesen doboltam a combomon a rádióból szóló zene ütemére. Pedig még csak nem is szeretem az a számot. A sofőr még mindig engem nézett, de nem foglalkoztam vele.
Mielőtt még bekapcsolhattam volna a mobilom, elrejtettem a táskám legmélyére, hogy még csak kísértésbe se essek.

A sofőr segített kivenni a bőröndöm a taxiból, aztán miután fizettem elhajtott. Én meg ott álltam a reptér előtt teljesen kedvtelenül az emberek sokaságában. Mindenki arcán mosoly ült, alig várták, hogy elmenjenek, és a szeretteikkel töltsék az ünnepeket. Ezzel szemben, én mindig, mikor találkoznom kell a családommal megijedek, és valami ürügyet kitalálva lemondom. Nem szánalmas? De, egy kicsit az.
Sóhajtva elindultam, a hatalmas üveg ajtó a kinyílt előttem. Megkerestem, hogy honnan indul az én járatom, de a hosszú sort látva elhúztam a szám. Ezért utálok repülni. Mármint a fiúk nélkül. Mert ha velük megyek, akkor természetesen a külön gépükkel megyünk, amihez nem kell sorban állni. Itt bezzeg! Legalább egy óra, mire én kerülök sorra.
Morogva álltam be a sor végére, és összefont karral, türelmetlenül rágtam a szám szélét, és közben azon gondolkoztam, hogy csak én nem szeretem-e ennyire ezeket a családi ünnepeket. Ahogy az embereket elnéztem, biztos, hogy így van.
Felnéztem az órára, de a mutató csigalassúsággal haladt előre. Tekintetem pedig tovább siklott az embereken. Egészen kicsi gyerekektől kezdve, még öregembereket is láttam, akiket fiatalabbak mosolyogva kísértek. Nem hiába a karácsony a szeretet ünnepe…
Aztán a tömegből szinte kiemelkedett egy ember. Egy ember, akiről senki se gondolta volna, hogy itt lesz ma.

sorry for partyrocking

Hali mindenki!
Bocsi, hogy eddig nem jött semmi friss, de Lilimooo-nak év végi vizsgái voltak és arra tanult gőzerővel így nem volt ideje írni, de most már végzett mindegyikkel, szóval ha jól haladunk akkor nagy valószínűséggel vasárnapra itt is lesznek az új részek.
És most már kicsit sűrűbben fognak jönni a részek, reményeink szerint legalább is.
Öltözzetek melegen jön a hócsata!! Így nyáron.
Puszi Lilimooo és Lenora :*